A Határtalanul! program keretében a 7K osztály idén Erdélybe látogatott el. Székelyföld természeti és kulturális kincseit fedeztük fel 2026. május 4–8. között.

Hétfőn reggel izgatottan búcsúztunk el a szüleinktől az iskola előtt. Miután átértünk a határon és megérkeztünk Nagykárolyra, megnéztük a Károlyi-kastély hatalmas parkját, mivel a kastély sajnos hétfőnként zárva tart. Ennek ellenére Réka néni, az idegenvezetőnk sok érdekességet mesélt róla. Következő megállónk aznapra a Bonchidai kastély volt, ahol megnézhettük Bánffy Katalin életét képekben és sétálhattunk az udvaron, gyönyörködve az ottani kis tóban. Késő délután érkeztünk meg a szállásra Felsősófalvára, ahol finom meleg vacsorával vártak minket. Vacsora után mindenki kidőlt a fáradtságtól, de nagyon vártuk a következő napot.

Másnap reggel korán keltünk, és a szovátai Medve-tóhoz utaztunk, ahol egy kóbor kutyus kísérte végig a túránkat. Kipróbáltuk a néma meditációt a parton, ami nagyon jól esett és megnyugtató volt. Felsétáltunk egy kilátóhoz is, ahonnan csodás volt a kilátás a környező dombokra és hegyekre. Parajdon egy huszármúzeumi programon és egy iskolalátogatáson vehettünk részt. Utána az utunk Korondra vezetett, ahol egy bácsi megmutatta a taplógombából való használati és dísztárgyak készítésének művészetét. Sokan vettek is kis ajándékokat onnan. Innen tovább sétáltunk egy fafaragóhoz, és bár fáradtan, de figyelemmel végignéztük, hogyan készítenek lengőteke bábut. Utána ki is lehetett próbálni ezt a játékot. Valamint betekintést nyertünk egy sóvágómester munkájába is. Onnan hazaérve vacsora után az udvaron sütöttünk kürtőskalácsot, majd fáradtan ágyba bújtunk.

A harmadik napon Farkaslakára látogattunk el, ahol megkoszorúztuk Tamási Áron sírját. A megemlékezés után Szejkefürdő felé vettük az irányt, elmentünk az itteni borvízkúthoz, ahol a víz állítólag egészséges, viszont senkinek nem tetszett a kénes íze. Majd felsétáltunk Orbán Balázs síremlékéhez a gyönyörű székelykapuk során át. Bementünk a Mini Erdély Parkba, ahol kisvonatoztunk is. Innen robogtunk tovább a Madarasi-Hargitára, ahol egy hatalmas túra vette kezdetét. Miután felvittek minket a menedékházig traktorral vontatott szekérrel, kezdetét vette a mászás a jeges, csúszós és saras úton. Estek-keltek az emberek, de amikor felértünk, minden kín megérte. Mesebeli táj a székelyek szent hegye, ahonnan a környező tájra is csodás kilátás nyílt.  Visszafele menet mindenki fáradtan, de egyben leért a hegyről, és siettünk vissza vacsorázni, majd aludni. De ennyi izgalom után ugyan ki lenne fáradt? Úgyhogy mindenki még sutyorgott a szobájában, kitárgyaltuk az átélt élményeket.

A negyedik napon a Szent Anna-tóhoz látogattunk el, ahol mindenki reménykedett abban, hogy látunk majd medvét, de sajnos nem jöttek elő a macik.  Utána megnéztük a Mohos tőzeglápot egy iszonyúan jó humorú férfi tárlatvezetésével. Mindezek után elmentünk Csíksomlyóra, ahol megkóstoltuk az ottani borvizet is, ami jobb volt, mint a szejkefürdői. Megnéztük a kegytemplomot, aminek a belseje gyönyörű volt a sok arany díszítéssel. Hazaúton Székelyudvarhelyen készítettünk egy csoportképet, majd visszaérve a szállásra vacsora után, mint az előző estéken is, sötétedésig fociztunk.

Az utolsó napunkon az egyik program helyszíne a Tordai Sóbánya volt. Az egyik legjobb és egyben legérdekesebb része a programnak az volt, hogy minden, de tényleg minden tiszta só, és meg is lehetett kóstolni! Az utolsó úticél a Tordai-hasadék volt, ahol függőhidakon mentünk át és az egy igazi bátorságpróba volt a csúszós mészkövek mellett.  A buszon már mindenki fáradtan ült, mikor elindultunk Magyarország felé.

Szuper öt nap volt, és bátran mondhatom, hogy az osztályunk nagyon jól összekovácsolódott ezalatt az egy hét alatt. Ha lehetne, újra visszamennénk!

Béres Panka és Ludvig Flórián 7K