Servita karácsony 2025

A Servita lánykollégium 2025. december 4-én délután tartotta hagyományos karácsonyi programsorozatát, amely ismét tele volt zenével, kézműves és közösségi élményekkel.

A műsort Roberta tanárnő készítette és adta elő a zenei kör lelkes, tehetséges tagjaival, akik advent idején hangszeres játékukkal és énekükkel idézték meg a karácsony varázsát.

A kollégium közösségi tereit Nóra tanárnő koordinálásával a kézműves kör tagjai ünnepi díszbe öltöztették, és a karácsonyfát is felállították, alá kerültek az ajándékok. A hagyományok szerint a kollégium lakói – diákok és tanárok egyaránt – húznak egy-egy nevet, akit aztán karácsonyi meglepetéssel ajándékoznak meg. A kívánságlisták segítettek kideríteni, milyen apró örömökkel lehet boldoggá tenni a másikat.

Ilona tanárnő vezetésével a „reformkonyha tündérei” mézeskalács illattal töltötték meg a kollégiumot, és Raffaello golyókat is készítettek, melyeket a műsor zárását követő ajándékvadászat közben szívesen fogyasztottak az egybegyűltek.

A servitás lányok örömmel fogadták karácsonyi ajándékaikat, amelyek között vízforralók és fitneszlabdák is szerepeltek. Az ünnepi vacsorát hangulatos beszélgetések követték vagy felkészülés a következő napi iskolai megmérettetésekre.

Az esemény ismét bizonyította, hogy a Servita kollégiumban a karácsony nem csupán ünneplés, hanem a közösség és az együttlét ünnepe is.

További hírek

Az anyanyelv ünnepe a Neumannban

A 2027/2028-as tanévre meghirdetett képzési kínálatunk

Kísérleti Zóna

Neumann Tantárgyi Versenyek 8. osztályosoknak 2026/2027.

AJTP rajzverseny 7–8. osztályosoknak

Megosztás

Scroll to Top