Planet Budapest

Március 3-án a 9A és a 9T/AJTP osztállyal Budapestre utaztunk, hogy felfedezzük a Planet Budapest fenntarthatósággal foglalkozó programját. Iskolánkban különösen fontos, hogy a diákok valós élményeken keresztül találkozzanak a környezettudatosság témájával.

A Planet Budapest egy nagyszabású, fenntarthatósági témájú program és kiállítás, amelynek célja, hogy érthetően és élményszerűen mutassa be, hogyan hatnak mindennapi döntéseink a jövőre és környezetünkre. A rendezvény interaktív terekkel, látványos élményelemekkel várja a látogatókat.

A nap csúcspontja a Heroes élményszínház volt, ahol a tanulókkal egy izgalmas, történetbe ágyazott küldetés során próbálhattuk ki magunkat. A show színészek közreműködésével, látványos hang‑ és fényhatásokkal mutatta be a fenntarthatóság kihívásait, miközben mi is formálhattuk a cselekmény menetét. Olyan modern, szinte jövőbe mutató, futurisztikus élményt kaptunk, hogy minden egyes állomás után izgatottan vártuk, vajon a következő teremben milyen új látvány, feladat vagy fordulat vár majd ránk a „Szuperfogyasztó” elleni küzdelemben. Az egész program egyszerre volt hatásos, elgondolkodtató és lenyűgöző; igazi élményként maradt meg mindannyiunkban.

Nagyon tartalmas, inspiráló napot töltöttünk együtt. Köszönjük Gál Péterné, Molnár Andrea és Vasné Harza Irén tanárnőknek a szervezést, a kíséretet, a támogatást.

További hírek

Harmadik nyílt nap – 2026. november 12.

Sikeres könyvtári pályázat

16 babzsákfotellel lett kényelmesebb iskolánk!

8. helyen a Neumann a HVG országos TOP 100 alapítványi iskola rangsorában!

Hadnagyné Kovács Judit kitüntetése

Megosztás

Scroll to Top