II. Tavaszi Fesztivál a Servita úti kollégiumban

Hagyományteremtő céllal másodjára került megrendezésre a Servita úti kollégium kezdeményezésére a Tavaszi Fesztivál. Célunk az volt, hogy a hideg tél után vidámsággal töltsük meg a kollégium minden szegletét és a mentális egészségünk érdekében is lépéseket tegyünk. Az aulát vidám tavaszi dekorációval díszítettük fel. Süteményekkel és ropogtatnivalóval vártuk a Pozsonyi úti kollégiumból érkező vendégeinket.

Színes, különleges programokkal készültünk. Már kora délután elkezdődött a Reversi verseny, ahol vegyes, -számítógép által sorsolt- párok mérték össze logikai tudásukat. A győztesek az oklevél mellé édességet is kaptak jutalmul. A tornateremben ping-pong meccset játszhattak az érdeklődő résztvevők. A jó időben tollaslabdázott a diákok egy része a kollégium udvarán. Később Just dance parti indult a tornaszobában, ahol levezethették felesleges energiájukat a fiatalok. Az aulában két helyszínen társasjátékozás folyt. A legnépszerűbb az Activity és a Dobble játékok voltak, sok vidámságot okozva a részvevőknek. Nevetéstől volt hangos az aula. A gépteremből az ének, zongora és ukulele hangja szűrődött ki a hangszer-simogtó programnak köszönhetően. A vendégekkel közösen eltöltött vacsora után még egy óra hossza maradt beszélgetésre, játékra.

Összességében jól sikerült a délután. Sok új közös élményt szereztek a kollégisták erősítve ezzel a házak közötti barátságot és együttműködést.

További hírek

Harmadik nyílt nap – 2026. november 12.

Sikeres könyvtári pályázat

16 babzsákfotellel lett kényelmesebb iskolánk!

8. helyen a Neumann a HVG országos TOP 100 alapítványi iskola rangsorában!

Hadnagyné Kovács Judit kitüntetése

Megosztás

Scroll to Top